MENÜ

Előszó

 

Mivel telhet egy tíz éves kislány ideje lefekvés előtt?

Játszhat, mesét nézhet vagy megkéri a nagymamáját, hogy mondjon neki esti mesét.

 

- Ma is mesélsz nekem?

- Persze Kincsem - igazgatta meg rajtam mama a takarót.

Mellettem mozdult a párna. Nagyi meglátta, de nem szólt. Leona, az akkori kis barátom is mellémkuporodott hallgatni a mesét...

 

 

 

Az Élet erdeje

 

Hallottál már az Élet fájáról én kicsi Kócbabám? Ez egy nagyon különleges fa.

Mint minden fának ennek is van gyökere, törzse és égbenyúló ága. Levelei is vannak. Sőt, még fel is mászhatsz rá, tudom, hogy mennyire szeretsz mászni. Az Élet erdejének a közepén áll, ami végtelen és kerek, akár az élet.

A lehető legnagyobb és legvastagabb fa ebben az erdőben az erdő közepén áll, a Világ élet fája. Az élet fájának (bárké is az) gyökerei az Alvilágba nyúlnak, a múltba. A törzse itt van a fizikai világban, ebben amit most magad körül látsz, a jelenben. És az ágai az ég felé kúsznak, a Felső világba, a jövőbe. Ám a jövő rejtelem ésvégtelen, így atetejét sem láthatod a fának.

Ha a világfa kiszárad a világnak is vége...

A Világfa körül egy kicsivel kisebb fák csoportja áll, a Népek fái. Minden egyes életfa ezek közül egy Nép fája. Azok körül még kisebb fák állnak, ezek közül mind egy Törzs fája. Már nincsennek törzsek kicsi Kócbabám, de a városoknak és a faluknak is van életfájuk. És ha két falu összeolvad egyé, akkor annak a falunak a fája is összefonódik és egy faként nő tovább.

De a helyzet nem ilyen egyszerű, még azok körül is vannak még kisebb fák, amik egy-egy közösségé. Például az óvoda ahova jár.

És az erdő legeslegszélén vannak a legkissebb és a legvéknyabb fák, amik egy-egy élő lénnyé. A tied is ott van .

Persze állatok is élnek ebben az erdőben, máskülönben nem is lenne igazi erdő.

Mi is ebben az erdőben élünk, még ha nem is látjuk és a meséim helyszíne is ez...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Menü

Hírek

  • Út az ösvényen, ami a Forráshoz visz...
    2012-04-24 20:01:10

     

    Szavazás

    Melyik írás tetszik neked eddig legjobban?
    Boszorkánymesék
    Sárkányok könnye
    Gyémántvér
Asztali nézet